A Te gyermeked számára is nyűg az olvasás?

Ne hagyd, hogy a te gyermeked is azok közé tartozzon, akiknek nyűg az olvasás!

Vajon mi a titka azoknak a szülőknek, akik a TV és a számítógépes játékok mellett is meg tudják tanítani gyermekeiknek az olvasás szeretetét?

Nehezen találsz olyan könyvet, amelyet nemcsak lapozgat, de el is olvas szemed fénye?


Ha nyitott és elkötelezett vagy arra, hogy olyan eszközöket találj, amelyekkel élvezetessé teheted gyermeked számára az olvasást és megalapozhatod gyermeked könyvszeretetét, akkor az Aranyfa könyvek igazi fordulópontot jelentenek majd számotokra .


  • Ha azt mondod porontyodnak: "Na, olvassunk egy kicsit!" biztososan azt mondja "Most éppen nem jó, majd egy kicsit később"?

  • Szeretnéd ha nemcsak mindig unszolásra, hanem egyszer már önszántából is olvasna?

  • Szeretnéd, ha hangos olvasás közben nemcsak arra figyelne görcsösen, hogy a szavakat hibátlanul és a megfelelő tempóban ejtse ki, hanem élvezze és értse is, amit olvas?

  • Elbizonytalanodsz, hogy vajon biztosan az olvasás szeretetéhez vezető úton van-e, amikor egymás után előírt betűsorokat, értelmetlen szótagokat és összefüggéstelen szavakat kell olvasnia?

  • Szeretnéd megelőzni, hogy gyermeked elkezdjen idegenkedni az olvasástól és csak nagy rábeszéléssel és alkudozással üljön le olvasni?


Nem lenne csodálatos, ha végre megvalósulhatna álmod és gyermeked is örömmel és problémamentesen olvasna?

Pontosan ezzel a céllal adtuk ki az Aranyfa könyveket és állítottuk össze számodra, mint gyakorló szülő számára olyan megoldás csomagokat, amelyek lépésről lépésre segíti gyermekedet az olvasástanulás során.


Profitálj az olvasást segítő, korosztályokra szabott csomagok minden részletre kiterjedő kiegészítőiből minél előbb!

Most végre itt egy helyen megszerezheted magadnak azt a tudást és tapasztalatot, aminek a kidolgozására és tökéletesítésére több, mint 25 évet, és sok milliót költöttek már, miközben szorgalmasan tesztelték és mérték az eredményeket és tökéletesítették a számodra most már a maga teljességében készen álló kiegészítőket.

Amint a fentiekből már biztosan kitaláltad, ezek a csomagok nemcsak könyveket, hanem olyan kiegészítőket is tartalmaznak, amelyek magukba foglalnak mindent, amire az eredményes olvasástanuláshoz és gyakorláshoz szüksége van gyermekednek.

Továbbmegyek, olyan csomagokhoz juthatsz most hozzá, amelyek mind a sikeres együttolvasáshoz, mind a gyermek eredményes önálló olvasásához szükséges elengedhetetlenül fontos anyagokat tartalmazzák.

Nem tudom hány éves a gyermeked, hogy most kezdi-e az iskolát vagy már 1-2 éve jár iskolába. Nem tudom van-e olvasási problémája, és ha igen milyen jellegű. Nem tudom, hogy szeret-e olvasni és nem tudok még sok-sok egyéb dolgot sem...
...de egy valamit tudok...

...az Aranyfa könyvekkel garantált olvasási sikerélményhez jut és olyan eszközt jelent majd számára, amellyel végérvényesen megalapozhatja a könyvekhez való viszonyát.


"Kislányomnak veszem. Ismerősöknél voltunk, ott
olvastunk belőle. Úgy lekötötte őt, hogy nem akart
felállni és követelte a többit.Lénártné Jeges Krisztina"

"Mert az olvasást akarja megszerettetni. Magyartanár
vagyok és látom a dolgokat, én nem szeretném,
ha a kisfiam is úgy járna. Vachterné Tóth Erika"

"Mi nem tanítjuk az unokákat még olvasni,
a világlátásukat szélesítik ezek a könyvek. Nagyon
szeretik a könyveket. Már kiolvasták mindet. Most a
lányomnak az összeset, és a menyemnek az első
5 szintet  veszem. Dr. Dózs Andrásné"

Ez az oldal mindenképpen érdekes a számodra:

  • Ha gyermekednek már nyűg az olvasás és te szeretnél ezen változtatni.

  • Ha még iskola előtt vagytok és izgulsz, hogy minden jól süljön el, és ne kudarcokkal kezdődjön a tanulás.

  • Ha elhatároztad, hogy időt szánsz arra, hogy odafigyelj gyermeked tanulására és a legjobb, és legsikeresebb módon szeretnéd ezt végezni.

  • Ha most nincs túl sok időd foglalkozni a gyermekeddel, de szeretnéd a legjobb eszközöket biztosítani a számára.

  • Ha úgy érzed már mindent kipróbáltál, és tanácstalan vagy, abban, hogy hogyan segíthetnél gyermekednek abban, hogy szeresse olvasni.

Mielőtt tovább mennék, mindenképpen szeretném figyelmedbe ajánlani DIJTALAN Szülői Magazin hírlevelünket, amelyben hónapról hónapra a legeredményesebb tanulási módszerekről adunk tájékoztatást. Ezen kívül, ha regisztrálsz, értesíteni tudunk az akciókról és újdonságokról. Kattints ide és jelentkezz most hírlevelünkre!

A DÍJTALAN Szülői Magazin mellé rendelj INGYENES CsodaSuli katalógust is, amelyet postán küldünk el Neked!


A 6 legfontosabb szempont, amit ha figyelmen kívül hagysz, kétlem, hogy gyermeked örömét leli majd az olvasásban.

Annak érdekében, hogy könnyen eligazodj a mindenhonnan érkező sok-sok információ között és megtaláld az utat ahhoz, hogy mit kell tenned, azért, hogy kisgyermeked problémamentesen olvasson, összefoglaltam számodra a könyvválasztás 6 legfontosabb szempontját.

1. szempont - Legyen benne sok, színes KÉP!
A színes képek, a kedves szereplők lekötik a gyermek figyelmet és megindítják a gyerekek fantáziáját.

Miért fontos ez?
A színes képekkel teli mese fejleszti a fantáziát, a képzelőerő pedig szárnyra kél: a gyermek alakíthatja a történetet, mindezzel egy időben pedig felismeri az események közti összefüggéseket, megtanulja értelmezni a történteket.

2. szempont - Legyen JELENTÉS TARTALMA a könyvnek a gyermek számára!
A kisgyerekek nagyon szeretik a saját életükből vett egyszerű történeteket, mert azok igazi jelentést hordoznak számukra (Pl, strandra mennek, fodrászhoz mennek Apuval, összeveszik a testvérével, stb.).

Miért fontos ez?
Ezen történetek olvasása közben a gyerekek a főszereplők helyébe képzelik magukat és fantázia világukba merülve részt vesznek a saját életükből már ismerős szituációk megoldásában.  Ily módon élik át a főszereplőkkel történő veszélyeket és kalandokat, örömöt és szomorúságot. A bonyodalmakkal teli cselekmény során maguk is a történet részévé válnak, együtt nevetnek a főszereplőkkel, és együtt gondolkodnak azon, hogy mit lehet tenni egy-egy nehéz helyzetben, miközben tudják, hogy a történet végén minden jóra fordul, és nem történik semmi baj.

3. szempont - Szolgáljon MINTAKÉNT a gyermek számára!
A gyermekek számára jelentéssel bíró könyvek megoldási mintául szolgálnak a gyermekek életében adódó helyzetekre. A direkt nevelőcélzatú könyvek unalmasak számukra és a tapasztalat szerint sosem érik el a céljukat.

Miért fontos ez?
A gyerekek a minta alapján tanulnak meg később cselekedni egy-egy szituációban, pl. kiállni gyengébb társaikért és így harcolhatják ki saját jogaikat is egy-egy konfliktus során.


4. szempont - Legyen EGYSZERŰ SZÖVEGEZETŰ!
Az olvasótanuló kisgyereknek az egyszerű szövegű, számára érthető történeteket olvasásán keresztül átlátja az emberi kapcsolatokat és beleéli magát a főszereplők helyébe. VIGYÁZAT! A leíró jellegű szövegeket a kisgyerekek még nehezen értik meg. A párbeszéd formájú szöveget, viszonyt könnyen megértik!

Miért fontos ez?
Azonnali sikerélményt és jó élményt szerez a gyermek az olvasásról, ha a könyv nyelvezete érthető (pl. párbeszédekből áll) és egyszerű szavakat tartalmaznak.

5. szempont - A történet legyen KÖNNYEN KÖVETHETŐ!
Az első olvasásgyakorló könyvek kiválasztásának nagyon fontos szempontja, hogy az események egymásutánja egyértelmű, a története pedig egyszerű, könnyen befogadható legyen. Azok a könyvek, melyekben a hősök más-más helyszínen szerepelnek és a cselekmény több szálon fut később következnek csak.


Miért fontos ez?
Az olvasni tanuló gyerekek nem találnak örömöt az olvasásban és elmegy a kedvük, ha a könyvek szövege nem egyszerű és könnyen érthetők számukra.

6. szempont - Legyen benne HUMOR!
A 6-7 éves gyerek a mesét a maga teljességében értelmezi. Erre a korra a gyerek érti a mesék cselekményeit és humorát, de csak a helyzetkomikumot!

Miért fontos?
A célunk az, hogy a gyermek szeressen olvasni. Ehhez egyenes út vezet, ha jól érzi magát olvasás közben. 

Ha tehát olyan gyerekkönyvet keresel, amely garantáltan felkelti gyermeked kíváncsiságát, és amely hatására erős késztetés érez arra, hogy elolvassa, akkor jó hírem van számodra!

Most végre olyan gyerekkönyvekhez juthatsz hozzá, amelyek magukba foglalják mindazokat az előnyöket, amelyek garantálják az olvasási sikerélményt és a problémamentes olvasás lehetőségét.

Mik a legfontosabb szempontok a gyerekek olvasás
tanításánál annak elérése érdekében, hogy
szeressenek olvasni? - kérdeztem Dr. Vekerdy Tamást"


"Több fontos szempont is van. Az egyik az, hogy a
gyereknek legyen hozzá kedve. Például, egy nemrég
magyarul is megjelent 20 éve készülő, kipróbált,
javított, egyetlen zseniális tanító által írt sorozatban,
az Aranyfa sorozat könyvecskéiben a gyermek először
csak képeket lapoz, a kép maga beszél.

Megszokja agyerek - pláne ha a szülei is olvasnak -,
hogy az ember lapozza a könyveket, s megtud
valamit sorban haladva.  A sorozat füzetkéiben fokozatosan megjelenik aztán egy-egy szó, majd egy rövid
mondat, miközben a gyereket az érdeklődése
sodorja előre, az öröm, amit ezekben a kalandos
történetekben talál...

Ami itt a lényeg: nem tankönyvből, nem
olvasókönyvből tanul a gyerek olvasni, hanem egy
igazi könyvből, igazi füzetes képregényből, egy
olyan valamiből, ami számára jól követhető.

A sorozat könyvecskéiben ugyanarról a családról van szó. Érzelmileg jól átélhető történeteket ismerhet meg
a gyerek belőlük... Amikor az ő mindennapjainak
történeteiből eljut - varázsos úton - a kalózokhoz, már kalandregény kerül a kezébe, amit fel fog falni.

Ekkor már 8-9-10-11 éves és hosszú úton jutott el odáig,
hogy az olvasás számára már nem probléma, hanem
öröm és az érdeklődés természetes kielégítése. Mint
a legújabb kutatásokból újra megtudhattuk: Agyfiziológiai, neurobiológiai törvény, hogy öröm nélkül nincs tanulás!."
Dr. Vekerdy TamásTeljes cikkhez katt ide!

Mi kell ahhoz, hogy problémamentesen olvasson gyermeked?

Az olvasás elsajátíttatása a gyerekkel, úgy, hogy ez problémátlan automatizmussá érlelődjön benne csak úgy lehetséges, ha elegendő gyakorlás áll rendelkezése. Ugyanis ahhoz, hogy valamit igazán megtanuljunk, hogy az, készséggé érlelődjön bennünk, hozzátartozik a felejtés is. Akkor tudok olvasni, ha "nem tudom", hogy milyen betűket olvasok, csak az olvasott szöveg értelmére figyelek.

Az Aranyfa könyvekkel akárhány éves is a gyermeked, akármilyen szinten is van, a 36 féle könyve között biztosan megtalálod azokat a könyveket, amelyek tökéletesen megfelelnek a gyermek szintjének!

Az Aranyfa könyvektől a következőket kapod:

  • A szövegnélküli könyvekkel gyermeked megszerzi a legfontosabb olvasási alapkészségeket - "Az a gyerek tud majd igazán olvasni, aki tud már képrol olvasni" Szikszay Klára, Nevelési Tanácsadó, Eger

  • Már a betűtanulás korai szakaszában olvasási sikerélményt szerez gyermeked.

  • A nagy színes képek lehetővé teszik, hogy egy-egy történet közben hosszabban elidőzzön a képeken, így jobban el tud mélyedni, elég ideje marad arra, hogy kialakítsa saját kis képzeletbeli világát.

  • Az egyre bővülő oldalszám és szókincs folyamatos sikerélményt biztosít az olvasni tanulás során. Ily módon könyvről könyvre egyre jobban tudod fokozni az érdeklődését a könyvek iránt.

  • Az egyszerű, gyerekekhez szóló szövegek segítségével fejlődik a gyermeked nyelvérzéke, aktivizálódik és bővül a szókincse.

  • Nem kell unszolnod és könyörögnöd, mert gyermeked a sorozat főszereplőivel azonosulva kíváncsivá válik az ismerős gyerekek további kalandjaira, ezáltal erős késztetés alakul ki benne, hogy elolvassa a sorozat következő és következő részét.

  • A mindennapi történetek és varázskalandok egyszerre szórakoztatnak, mintául szolgálnak, érzelmi kapaszkodót nyújtanak és segítik az énkép alakulását.

  • Izgalmas kis kalandregények 9-10 évesek számára, amellyel eredményesen bevezetheted gyermeked az egyre több szöveget tartalmazó könyvek birodalmába.

  • Hogyan is láss hozzá? Mit tegyél, hogy valóban élvezze gyermeked a könyveket? Hogyan tudod kijavítani az elrontott, rossz beidegződéseket? Rengeteg tippet és ötletet kapsz a könyvekhez készült szülői segédletekből. Bővebb információért, kérlek kattints ide!

  • Élvezetes gyakorlattal, az első 13 történetéhez készített összerakókártyákkal segítheted gyermeked szövegértését. Bővebb információért, kérlek kattints ide!

"Először Vekerdytől olvastam. Minden szava kincset
ér. Amit ő mond, az agyamban a kispolcon gyökeret
ver.  Mindennap előkerül valami újabb. A kék-zöld-szürke
könyveket vettem meg. Mindig találnak valamit...
Lenyűgöző...  Ha az ember csak úgy a kezébe veszi,
és nem néz utána, le lehet rázni, nem is értem, hogy
lehet ezt könyvesboltokban eladni...Ha tudatosan
kerül a kezünkbe, mérföldkő. Ez egy nagyon fontos
dolog. Bóna Krisztina"

Kinek érdemes megrendelni?

Ezek a könyvek teljesen hasztalanok azok számára, akik azt gondolják, hogy "én is felnőttem enélkül ..." és ezért meggyőződésük, hogy gyermekeiknek sincs szükségük a legkorszerűbb eszközökre.

Ezek a könyvek azok a szülők számára lesznek a leghasznosabbak, akik mindig keresik azokat az eszközöket és módszereket, amelyekkel gyermekeik egyre eredményesebben tudnak fejlődni és tanulni.
Azok a gyermekek fognak a legtöbbet profitálni belőlük, akik szülei hisznek abban, hogy mindig lehet jobbítani, ezért egyre korszerűbb eszközöket és módszereket próbálnak biztosítani számukra, és így nevelésük egyre eredményesebbé válik. 

OK, érdekel. Mennyibe kerül?

Először is hadd kérdezzem meg, hogy mit gondolsz, mennyit érne meg neked, ha gyermekednek azonnali olvasási sikerélményhez jutna, és amellyel megalapozná a könyvekhez való kötödését és jó kapcsolatát. Ennek megszerzése, mindketten jól tudjuk, hogy kihatással van egész életére. Lehet-e ezt pénzben mérni egyáltalán?

Létrehozni egy ilyen eszközt magyarul sok időbe, nem kis munkába és sok pénzbe került.

Azonban mi azt szeretnénk, ha a legtöbb szülő megengedhetné magának ezeket a könyveket, mert kritikusan fontosnak tartjuk az olyan könyvek jelenlétét a magyar piacon, amely már kipróbált és bevált eszközt jelentenek Európa több országában, az olvasás nem könnyű feladatának minél eredményesebb elsajátításához.

A könyveket eredeti angol nyelven a legkorszerűbb tanítási eszközök iránt a világon egyik legelkötelezettebb kiadó, az Oxford University Press adta ki, amely sok millió fontot fordított és fordít a mai nap is a legjobb, gyerekek tanulását segítő könyvek és eszközök kifejlesztésére. Ha most arra gondolsz, hogy "Na jó, de ami az angol gyerekeknél bevált az nem biztos, hogy beválik a magyar gyerekeknél. Az egy más ország, más a nyelvi struktúra, ez itt nem fog működni!" - akkor kattints ide és olvass el néhány megdöbbentő infromációt a sorozatról!

A fentiek megfontolások alapján a könyvek árát a könyvek Európai Unió más országaiban kapható példányihoz képest egyenlőre alacsonyabbra tettük.

Jelenlegi ár:

  • 987 forint a 8 és 16 oldalas könyvek
  • 1491 forint a 24 és 32 oldalas könyvek

Mivel férjem és üzlettársam szerint is meg kellene emelni az árakat az Európai Unió országaiban érvényesített árakra, nem tudjuk garantálni, hogy holnap is ennyibe fog kerülni.

Ha úgy érzed, hogy eleget hallottál, akkor szerezd meg a nektek való könyvcsomagot, amelyet alább a különleges kínálatunkból választhatsz ki nagyszerű kiegészítőkkel és feltételekkel!

Különleges ajánlataink:


Most itt van a lehetőséged, hogy eloszlasd félelmeidet és aggódásodat és megalapozd gyermeked eredményes tanulását a jövőben mindezt nagyon kedvező áron!

Az azonnal gyakorlatba ültethető feladatokat, tippeket és ötleteket tartalmazó csomagról még rengeteg információt olvashatsz ezen az oldalon. Ha mégsem tudsz egyedül dönteni arról, hogy melyik csomag lenne számotokra a leghasznosabb, és tanácsunkat szeretnéd kérni, egy letölthető, rövid kérdőív kitöltését és elküldését követően 24 órán belül választ kapsz kérdéseidre. Kattints ide és tölts le a kérdőívet!

A következő 5 csomag között biztosan megtalálod a számotokra legmeglelőbbet. A csomagokat úgy állítottuk össze, hogy a gyermeked fejlődését követve a könyveket folyamatosan egymás után meg tudd rendelni (csomagokban nincsen átfedés).



Korosztály: 3-6 éves gyermek - Betűzgető csomagot ajánljuk neked!

Ezzel a csomaggal gyermeked:

  • Olvasási sikerélményhez jut, mivel a párbeszédes történetek

  • Alapvető olvasási alapkészségei megszilárdulnak.

  • Szövegértése fejlődik.

  • Aktivizálódik a szókincse és fejlődik a nyelvi érzéke.

  • Fejlődik a történet elmesélési készsége.

  • Megszerzi az első "Olvasni jó!" élményét.

További információkhoz katt ide! Tovább>>

Korosztály 6-8 éves gyermek - Kezdő olvasó csomagot ajánljuk neked!

Ezzel a csomaggal gyermeked:

  • Késztetést érez az egymást követő könyvek elolvasására a könyvek felépítésének köszönhetően.

  • Alapvető olvasási alapkészségei elmélyülnek.

  • Szövegértése megszilárdul.

  • Fejlődik a nyelvi érzéke.

  • Fejlődik a történet elmesélési készsége.

  • Megszerzi az első "Kalandregény" élményét.

További információkhoz katt ide! Tovább>>


Korosztály 7-9 éves gyermek - "Már tudok olvasni" csomagot ajánljuk neked!

Ezzel a csomaggal gyermeked:

  • Biztos és folyamatos olvasási készsége megszilárdul.

  • Késztetést érez az újabb és újabb kalandok elolvasására, ezzel megismeri a "nem tudom letenni a könyvet" érzést.

  • Szövegértése elmélyül.

  • Egyre jobban fejlődik a nyelvi érzéke.

  • Kezd "profivá" válni a történet elmesélésben és történetgyártásban.

További információkhoz katt ide! Tovább>>

Korosztály 8-10 éves gyermek - "Folyamatos tudok olvasni!" csomagot ajánljuk neked!

Ezzel a csomaggal gyermeked:

  • Egyre folyamatosabban és biztosabban fog olvasni.

  •  Az egyszerű leíró részek elolvasásával gyakorlatot szerez a leíró jellegű szövegek értelmezésében.

  • Egyre nagyobb lélegzetű és hosszabb szöveg elolvasására lesz képes.

  • Készen áll majd az egyszerűbb, kisebb regények elolvasására, mert tapasztalatot szerez olyan történetek olvasásában, amelyek már több szálon, és egyszerre több helyszínen játszódnak.

További információkhoz katt ide! Tovább>>

Ha egyszerre szeretnéd a teljes sorozat 36 könyvét megrendelni - "Olvasás lépésről lépésre!"  csomagot ajánljuk neked!

Ezzel a csomaggal gyermeked:

  • Minden olyan előnyhöz hozzájut, amely biztosítja az eredményes olvasásgyakorlást

  • Garantált segítsége lesz az olvasástanulás jelentős fázisainál, aminek következtében elkerüli a zsákutcákat és megszereti az olvasást és a könyveket.

További információkhoz katt ide! Tovább>>

Ha részletekben szeretnéd megrendelni a teljes sorozatot, akkor az Aranyfa Vásárlói Klub a legkedvezőbb ajánlatunk a számodra (30% kedvezmény)


További információhoz katt ide! Tovább>>

    Habár a 5.100 Ft értékű díjtalan kiegészítőkről még nem beszéltem, könnyen lehet hogy úgy ítéled meg nincs mire várnod, egyszerűen szükséged van erre a könyvcsomagra. Ha tehát úgy érzed, hogy eleget hallottál, akkor kérlek, kattints a kiválasztott könyvcsomag nevére és szerezd meg a most!

    (Az alábbi fizetési lehetőségek közül választhatsz.)

    A könyvekhez a következő 2+1 kiegészítőt  is felajánlom neked INGYEN, amelyre garantáltan szükséged lesz az eredményes olvasásgyakorláshoz.
    A könyv csomagok kiegészítői

    1. KIEGÉSZÍTŐ
     Ajándék 3.600-5000 Ft értékben -  A könyvekhez készült Szülői segédletekben olyan információkat, tanácsokat, a könyvek olvasásához azonnal gyakorlatba ültethető ötleteket kapsz, amelyek talizmánként segítenek neked elkerülni az olvasástanulás buktatóit.
    Kattints ide és nézd meg ezt a kiegészít közelebbről is!

    2. KIEGÉSZÍTŐ
    Ajándék 200 Ft értékben - jutalmazó matrica, amellyel
    gyermeked erőfeszítéseit (és itt hangsúlyozom, hogy ne csak a teljesítményt jutalmazd, hanem az erőfeszítést is!) és teljesítményét jutalmazhatod. Meg fogsz lepődni milyen motiváló ereje van ennek az oly egyszerű eszköznek!
    Kattints ide és nézd meg ezt a kiegészítőt közelebbről is!

    +1 BÓNUSZ - Ingyenes házhozszállítás

    Egy mondatban, a könyvekhez tartozó kiegészítők és segédletek segítségével az eredményes olvasáshoz tartozó fontos kiegészítőket kaphatsz, amellyel valójában azt tudod gyermekednek adni, amire leginkább szüksége van. 

    Tudom, hogy most milyen gondolat motoszkálhat a fejedben.
    "Igen, de a magyar gyerekeknek magyar népmeséken kell felnőniük, és nem egy másik országban kifejlesztett könyveken, még ha azok olyan jól beváltak is".

    És igazad van. A magyar népmesék szerintem is elengedhetetlenül fontosak, sőt tovább megyek gyógyító hatásúak. Semmiképpen nem szabad elhagyni őket.

    Azonban a népmesék szövege régies, egy kisgyermek számára nehéz és sok olyan kifejezések vannak bennük, amelyek kiolvasása a gyerekeknek szinte elképzelhetetlenül nagy feladat. Ezért nem alkalmasak az olvasásgyakorlásra. Ne feledd, hogy az egyik legfontosabb szempont, hogy a szöveg egyszerű és könnyen érthető legyen!

    Nem tudom, hogyan mondjam el, de ehhez még csak közelítő gyerekkönyveket sem találsz sehol a magyar piacon. Továbbmegyek. Egyáltalán nem fogsz ilyen könyveket találni SEHOL még ha a felépítésében hasonlót felfedezel is valahol. Mert ezeknek a könyveknek a lényege a fent említett 6 szempontban van, bár biztos vagyok benne, hogy használata során rábukkansz még egy-két fontos előnyére a könyveknek. El tudod képzelni, mit jelenthet ez a gyermeked jövője szempontjából ha olyan könyvek segítségével tanul meg olvasni, amellyel megszereti azt a tevékenységet, amit olvasásnak hívunk? 

    A könyvek hatása a gyerekekre szó szerint megdöbbentőek lehetnek. Egyik vásárlónk, akinek a gyermeke egyáltalán nem volt hajlandó olvasni a következőket mondta, miután hazavitte lányának a Vörös bolygó című könyvet:
    " Az egyetlen olyan könyv, amelyből önként olvasott a gyerek. Sőt felolvasást tartott nekünk! Ezek a könyvek  nem tudom, mit tudnak, de valamit igen, amit a többi nem." Illoncz Orsolya, Solymár

    100% garancia!

    Ha még nem vagy biztos abban, hogy mihamarabb meg kell szerezned ezeket a könyvecskéket, hadd vállaljuk át minden kockázatodat. Ha a gyermeked nem lesz teljesen elégedett a könyvekkel, akkor 1éven belül küldd vissza, és mi visszautaljuk a teljes vételárat. Nincs vita, nincs magyarázkodás. Fair, nem?

    (Az alábbi fizetési lehetőségek közül választhatsz.)


    Kélek, kattints ide és szerezd meg a szívednek kedves könyvcsomagot most ezek mellett a nagyszerű feltételek mellett!

    Ha úgy érzed, hogy szükséged van a tanácsunkra a megfelelő csomag kiválasztásához, kattints ide, tölts ki a kérdőívet és küldd el nekünk e-mailen! Mi 24 órán belül válaszolunk neked!


    Mondhatok valamit?

    Ezt még nem mondtam, de van két apróság, amit ha megtudsz végleg a szívedbe zárod ezeket a könyvecskéket. Kíváncsi vagy, hogy mik ezek?

    Ha igen, hát most elárulom neked. A könyvek nagyszerűségének és nagy sikerének a titka az, hogy a rajzoló (Alex Brychta) a felnőttek szórakozására is gondolt. Ugye veled is előfordult már, hogy fáradt voltál és nem volt nagy kedved leülni a gyerekekkel gyakorolni? Hát ezekkel a könyvekkel ez nem fog előfordulni!

    A legtöbb Aranyfa könyvben a rajzokon szemüvegeket és csontokat fedezhetsz fel. Ez egyben szórakozás neked, de nagyszerű lehetőség, hogy a koncentrációt és a részletekre való fókuszálást mókásan gyakorolhassátok!

    Vajon melyik oldalakon bukkantok rá egy-egy szemüvegre vagy csontra? Összesen hányat találtok egy könyvben? Meg fogod látni milyen élmény lesz együtt felfedeznetek, hogy hol vannak elrejtve ezek a tárgyak!

    A másik szórakoztató "ajándéka" a rajzolónak a felnőttek számára, hogy különböző figurákba belerajzolta saját magát (különös ismertetőjel: vörös haj és szemüveg). Keressétek meg és írjátok meg nekünk melyik oldalon, hány csontot és szemüveget találtatok illetve hol találjátok meg a rajzolót és miként! Ha tudtok olyat mutatni nekünk, amelyet még mi sem vettünk észre egy meglepetés ajándékot küldünk nektek!

    Ebből már biztosan rájöttél, hogy a könyvekben rengeteg HUMORRAL találkozhattok. Méghozzá eredeti, helyzetkomikumból adód humorral, amit a kisgyermek is megért és így együtt nevethettek!
    És biztosíthatlak, hogy nemcsak a képeken, de a történetek végén is mosolyogni fogtok. Ez egyben

    • segíti az intim együttléteiteket

    • szorosabbra fűzi a kapcsolatotokat,

    • segítséget nyújt számodra, hogy azt a mintát közvetítsd "Olvasni jó!"

    Hát kell ennél több?
    Ezek a könyvek tehát messzemenőkig kielégítik mindazt, amit egy kisgyerek olvasásgyakorlásához, és könyvszeretetéhez kell méghozzá úgy, hogy közben te is jól érzed magad és kikapcsolódsz.

    Ideálisan leegyszerűsíti neked a feladatot, azáltal, hogy egy tudatosan felépített könyvcsomagot és lépésről lépésre elvégezhető játékos feladatokat és gyakorlatokat tartalmazó eCard-okat ad neked, az otthoni olvasásgyakorláshoz.

    Mindeközben 5.100 Ft értékben biztosítjuk a már  fent említett  2+1 ámulatos kiegészítőt, mégpedig 100%-ban térítésmentesen! 2+1DÍJTALAN KIEGÉSZÍTŐ (FIGYELEM! A kiegészítőket akkor is megtarthatod, ha érvényesíted a 100%-os pénzvisszafizetési garanciát!)

    Kérlek, kattints a kiválasztott könyvcsomagra és rendeld meg MOST!

    (Az alábbi fizetési lehetőségek közül választhatsz.)

    1. Betűzgető csomag

    2. Kezdő olvasó csomag

    3. Már tudok olvasni! csomag

    4. Folyamatosan tudok olvasni csomag

    5. Teljes sorozat 36 könyve - "Olvasástanulás lépésről lépésre" csomag

    6. Aranyfa Vásárlói Klub - legkedvezőbb ajánlat

    7. Áruházi kínálatunk, amelyben minden magyar nyelvű könyvet megtekintheted, és bármelyiket megrendelheted

    Megtiszteltetésnek tartanám, ha az általunk kiadott könyvek a te gyermekednek is segítene.


    Alkér Orsolya
    alapító és ügyvezető
    CsodaSuli - Különleges könyvek és játékok intelligens gyerekeknek
    www.csodasuli.hu

    Ui: Tudtad, hogy a könyv nem azért fontos, mert az általános műveltséghez tartozik hozzá?

    A könyv és az olvasás azért fontos, mert olyan, mint egy talizmán. Az ember életének adott szakasziban segítséget nyújt problémái megoldásában.

    A gyermekek is gyakran érzik életüket kuszának, és ezért különösen rá vannak szorulva arra, hogy megértsék, hol az ő helyük ebben a mai bonyolult, modern világban, ahol nekik valahogy boldogulniuk kell. Segítenünk kell neki, hogy összefüggéseket találjanak és eligazodjanak érzéseik labirintusában. Ezért van nagy szüksége a könyvekre.

    Rendelj INGYENES CsodaSuli katalógust is amelyet postán küldünk el Neked! 

    Vevőszolgálat:
    Tel: (1) 410-3065
    Fax: 1) 410-3061
    E-mail: info@csodasuli.hu

    Cím: Csodasuli Kft.
    Budapest Pf. 83
    1279








1. szint
2. szint
3. szint
4. szint
5. szint
6. szint
7. szint
8. szint
9. szint

Magyar nyelvű könyvekAngol nyelvű könyvekJátékok
Hírlevél archivumCopyrightE-mailKatalógusrendelés

CsodaSuli A sorozat kizárólagos forgalmazója: Csodasuli Kft.
1155 Budapest Wesselényi utca 35. | (1) 414-3065
E-mail: info@aranyfa.hu | © 2004-2010 Minden jog fenntartva.